Az ESTA kérelem benyújtásának időzítése

Közzétett: Jun 19, 2019, Szerkesztette: Mar 27, 2019 | Címkék: ESTA állapot, ESTA jelentkezési idő

Az ESTA engedély körülményeinek meghatározása segít a kérelmezőnek kiszámítani az ESTA igénylés benyújtásának időpontját. A jóváhagyást követően az ESTA két évig, vagy a kérelmező útlevélének lejártáig érvényes, attól függően mely következik be előbb. Tehát, ha a kérelmező a két év érvényességi idő során többszöri, rövid utazást szeretne tenni az Egyesült Államokba, az ESTA kérelmet célszerűbb az első utazás megkezdésének időpontja előtt nem sokkal benyújtani.

Viszont, ha a kérelmező csupán egyetlen utazásra szeretné használni az ESTA engedélyt, kérelmét bármikor beadhatja, csupán arra kell ügyelnie, hogy az utazás megkezdése és a kérelem benyújtása között legalább 72 óra legyen, mert a kérelem elbírálása a Vámügyi és Határvédelmi Hivatalnak maximum ennyi időt vesz igénybe.

Azon kérelmezők, akik csupán órákkal az utazás megkezdése előtt nyújtják be ESTA kérelmüket, az országba való belépést kockáztatják, hiszen könnyen előfordulhat, hogy az elutasított vagy függőben lévő ESTA engedély miatt nem engedik be őket az Egyesült Államokba. Az Egyesült Államokba tartó repülőgépre való beszállást megelőzően valamint az USA-ba érkezést követően egyaránt minden utasnak ellenőrzik ESTA engedélyét.

Ha az ESTA kérelem elutasításra került, de továbbra is szeretne az Egyesült Állomokba utazni, az USA-ban érvényes vízumért kell folyamodnia. Éppen ezért, minden eshetőségre felkészülve, ajánlatos az utazás megkezdése előtt legalább nyolc héttel beadni az ESTA kérelmet, így az elbíráslás során felmerülő váratlan körülmények korrigálására is marad idő. A visszautasított ESTA engedély birtokában, a nyolc hét alatt még mindig marad elég idő vízumkérelem benyújtására, hiszen a vízum elbírálása a nagykövetség leterheltségétől és a személyes körülményektől függően, általában négy-hat hetet vesz igénybe.

Ha útlevele a vízummentességi programban részt vevő országok bármelyikében érvényes és turisztikai, üzleti céllal, illetve átutazás vagy orvosi ellátás céljából szeretne az Egyesült Államokba utazni, kezdje el az űrlap kitöltését, vagy további információkért tekintse meg GYIK rovatunkat.

Igényeljen ESTA engedélyt

Ossza meg

FacebookTwitterGoogle+Youtube

Igényeljen ESTA-engedélyt

Az ESTA az USA-ba tengeren vagy levegőben utazó, 90 napnál kevesebb ideig tartó turisztikai, tranzit- vagy üzleti úton résztvevők számára kötelező utazási engedély.

Igényeljen ESTA-engedélyt

Tweets

Levéltár